I need you but not now

Unom, és lassan megőrjít. Ugyanazok a napok váltják egymást, és nincs semmi, amit várhatnék. Talán csak a karácsony, de az is csupán kötelességből jut eszembe, egyébként nem várom.
Egyik nap a másik után. A hétvége sem jobb a hétköznapoknál. És sosem lesz vége ennek az örökös körforgásnak.
Aztán eszembe jut a gyerek-projekt, mint cél, amit várhatok, de addig még évek vannak vissza. És nem úgy akarom megélni ezeket az éveket, hogy csak azt várom, mikor telnek el, mikor jön el végre az az idő, hogy belefoghatunk.
Amíg suliba jártam, egyszerűbb volt, mert mindig volt mit várni, mire készülni. Érettségi, diploma... de most? Mi lesz ezután? Mi a célja az életemnek?
Elkezdhetném tervezni a jövő évi nyaralásunkat. De nem tetszik a gondolat, hogy a várakozásnak éljek. A pillanatnak szeretnék. De hogyan, ha a pillanatom arról szól, hogy dolgozom, vagy pihenek, hogy legyen erőm dolgozni?

És hogy lehet, hogy ez csak engem akaszt ki?
Te hogy vagy képes minden nap meló után leülni, és nézni a videóidat? Vagy a sorozatokat? Hogy tudsz órákat eltölteni azzal, hogy ilyenekkel foglalod el magad, és közben igazából nem csinálsz semmit? Csak hagyod múlni az időt, hogy eljöjjön a másnap, amikor ismét felkelsz és elmész dolgozni...pexels

Anya

Ha valakinek többé nincs szüksége rám, az mindig szar érzés.

Az a rohadt manó

Új hobbim, hogy ismeretterjesztő, vagy épp TEDx-es videókat hallgatok, például rajzolás közben. Sajnos már most látom a multifunkcionalitásom kárát, mert minden érdekesség az egyik fülemen be, a másikon ki... ezért tartott fél órámba visszakeresni ezt a néhány nappal ezelőtt hallgatott videót, amiből csak annyi rémlett, hogy valami manót hibáztat a srác, amiért halogat. Én pedig éppen nagyon halogattam valamit, ezért gondoltam, hogy megkeresem és megnézem ezt a videót ismét, addig se kell nekiállnom a dolgomnak.

Aztán végre nekiálltam.

Gondoltam, kiteszem ide, hogy meglegyen, ha bármikor szükség lenne rá.

A Google iróniája

Fél év választ el attól, hogy friss diplomásként munkába álljak. Mégis egyre többet gondolkozom azon: mi legyen a foglalkozásom. Ilyenkor azért már illene tudni, hiszen célegyenesben vagyok, de.
Az alábbi kérdésekre kerestem rá a google-ban:
Milyen szakmát válasszak, ha szeretném, hogy a gyerekeimnek legyen jövőjük?
Milyen állást keressek, ha meg akarom menteni a földet?
Milyen szakmával tehetem jobbá a gyerekeim életét? Mit tegyek, hogy az unokáim számára élhető legyen ez a bolygó?
És a google ilyen találatokat dobott ki: Milyen szakma illik hozzád a horoszkópod alapján?

Vallomás #1

Nagyon szeretnék egy kutyát, de bűntudatom van, ha arra gondolok, hogy mennyi törődést és szeretetet adnék annak a kutyusnak, ahelyett, hogy a szüleimnek, nagyszüleimnek vagy a testvéreimnek adnám.

Work anxiety

Még nem szoktam meg, milyen felnőttnek lenni. Azon aggódom, hogy a munkahelyen kinéznek, ha élénk vagy sötét körömlakkot használok, pedig már az egyetemen se érdekelt senkit.
Egy tucatnyi férfi közé megyek dolgozni, ahol rajtam kívül csak ritkán fordul meg lány, így ha sminkelek, vagy nagyobb igyekezetet fordítok a frizurámra, úgy érzem, kilógok a sorból. Miért zavar, ha picit szőrös a karom, ha csupa szőr férfiak közé megyek?