... és az jutott eszembe, miközben ültünk a folyosón összebújva, szó nélkül, gyötrődve, mégis szerelmesen, hogy biztosan nem dobog mindig ugyanúgy a szíve. Néha gyorsabb, máskor lassabb, olykor erősebbeket üt... De hiába változik, mégis fizikai dolog. Ott van. Kézzelfogható, érezhető, állandó. A szíve mindig ott van, akkor is ha szomorú, és akkor is ha vidám, ha nevet, ha szeret, ha örül, vagy ha picit összetörik.
A szíve mindig ugyanolyan, a szíve mindig ugyanaz.
A szíve az
enyém.
