Unom, és lassan megőrjít. Ugyanazok a napok váltják egymást, és nincs semmi, amit várhatnék. Talán csak a karácsony, de az is csupán kötelességből jut eszembe, egyébként nem várom.Egyik nap a másik után. A hétvége sem jobb a hétköznapoknál. És sosem lesz vége ennek az örökös körforgásnak.
Aztán eszembe jut a gyerek-projekt, mint cél, amit várhatok, de addig még évek vannak vissza. És nem úgy akarom megélni ezeket az éveket, hogy csak azt várom, mikor telnek el, mikor jön el végre az az idő, hogy belefoghatunk.
Amíg suliba jártam, egyszerűbb volt, mert mindig volt mit várni, mire készülni. Érettségi, diploma... de most? Mi lesz ezután? Mi a célja az életemnek?
Elkezdhetném tervezni a jövő évi nyaralásunkat. De nem tetszik a gondolat, hogy a várakozásnak éljek. A pillanatnak szeretnék. De hogyan, ha a pillanatom arról szól, hogy dolgozom, vagy pihenek, hogy legyen erőm dolgozni?
Te hogy vagy képes minden nap meló után leülni, és nézni a videóidat? Vagy a sorozatokat? Hogy tudsz órákat eltölteni azzal, hogy ilyenekkel foglalod el magad, és közben igazából nem csinálsz semmit? Csak hagyod múlni az időt, hogy eljöjjön a másnap, amikor ismét felkelsz és elmész dolgozni...pexels
