És az a pillanat... itt van az a pillanat, ami mindent megváltoztat. Ami mindent megváltoztathatott volna, de talán csak engem tett még nagyobb lúzerré. Egek. Nevetséges. Elhittem, hogy boldog lehetek... hogy vele talán boldog is lehetnék, mert végre lenne némi haszna a létezésemnek. Igen, nyilván arra készülök, hogy újra elkövessem azt a hibát. Hogy boldoggá tegyek egy barátot. Talán sikerült is volna. Félő, hogy már semmi sem úgy fog történni, ahogy kellene. Talán a sors megmentett egy hatalmas bukástól. Talán csak gondoskodik róla, hogy még inkább romlottá váljak.
Nem mintha hinnénk a sorsban. A dolgok csak úgy megtörténnek... ha akarjuk, ha nem. És nem az emberek tehetnek róla. "Sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk." Ady
A két szemben álló erő kioltotta egymást. Még mielőtt a jelen közönye átbillenhetett volna a jó vagy a rossz oldalra, megtörtént minden, amit nem reméltem. És egyszerre történtek, így minden maradt a régiben. Újabb jeges közömbösség. (Utólag elnézést kérek a ridegségemért, abban a pillanatban mérges voltam rád, mert nem vagy az enyém. És magamra, mert nem tudtam, akarlak-e még.)
Felemésztődök.
A vörös azt mondta, önzőnek kell lenni. Nem kérdés, hogy ki miatt fogok szenvedni. Függetlenül attól, hogy hogyan választok majd.
Bele kéne törődnöm, hogy nem lehet az enyém. Ami nem megy, azt kár erőltetni.
Nincs jó döntés.
"Tanulj meg felejteni."
Jó. Taníts meg.
üdvözlettel a szenvtelen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése