Csúfoljuk rossz napnak. Úgy egyszerűbb. Könnyebb hinnem, hogy még lehet jobb is.
Miközben a tömény önutálatban lubickolok, ő olyan boldognak tűnik. Nem szól hozzám, rám nézni sem mer, de nevet, mindenkivel foglalkozik egy kicsit. Örülök, ha jókedve van. Legyen csak boldog.
Már korábban észrevettem és leszűrtem a tanulságot: akkor és azzal sikerül a legjobban az ujjuk köré csavarniuk, ha nem foglalkoznak velem. Mert tűkön ülve várom, hogy hozzám szóljon, rám nézzen, észre vegyen. És míg várok, maximálisan lefoglalja a gondolataimat ő és a mérhetetlen önutálatom.
Ne folytasd kérlek. Ez reménytelen. És beleőrülök hosszútávon.
Az lehetséges, hogy rosszul vagyok a vidámságától? (Utálok ember lenni. Utálom, hogy olyan vagyok, mint ők.)
Frida
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése