Itt már senki sem maradt. Elmentek. Mindenki elmegy, minden elmúlik. Ez a dolgok rendje. A ragasztó megöregszik, így a fotók leesnek a tablóról. Vissza lehet őket ragasztani, de ha nem vigyázol, néhány kép elveszhet. És persze nem fogod tudni, melyik névhez melyik arcot kell párosítani.
Vajon én is így el fogom majd felejteni az embereket, akik most körülvesznek?
Újra szeretném élni azt a pillanatot, azt a néhány percet, mikor a nagy zűrzavarban olyan mérhetetlen nyugalom áradt szét bennem. Nem gondoltam semmire. Eszembe sem jutott a vacsorám, vagy apám haragja. Abban a percben az összes seb semmis volt, csak az éjszaka létezett. A zavargó tömeg nem vett észre, én pedig nyugodtan figyelhettem őket. Magamban nevettem a gondtalanságukon és halandóságukon.
Nem voltak gondtalanok. Mindenkinek szar élete van, mindenki egy másik családot akar, mindenki elégedetlen. De akkor ez sem jutott eszembe.
Sötétségre és társaságra vágyom. Azokra az emberekre, akik megnevettettek, és akik valószínűleg elítéltek a tetteim miatt, de abban az órábal ezzel sem foglalkoztam. Csak nem akartam újra egyedül maradni.
De most újra egyedül vagyok.
Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése