Megfagy a leheletem a hidegben, aztán tovább sétálunk és elfelejtem, hogy ő is ott van, akkora a csend, hogy csak gondolkodom és mintha egyedül lennék, és ő annyira én, mintha ott sem lenne, aztán eszembe jut, hogy megfogom a kezét... ezen jót vidulok magamban és nem fogom meg, hisz miért is fognám, és csak sétálunk tovább a hidegben, majd megkérdezi, hogy kérek-e egy fagyit. Igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése